Sétálószínház

2024.09.28

Új fogalmat tanultunk. Eddig a színház nézőtéren, elegáns ruhában ülő közönséget és a színpadon szereplő színészeket jelentett. Szeptember 25-én viszont egy olyan színházi élményben lehetett részünk, melynek színpadjául városunk nevezetes pontjai szolgáltak, a színészek pedig többségében a Hunyadi iskola volt és jelenlegi diákjai voltak. Gyalogosan lehetett eljutni egy-egy jelenethez, melyek mindegyike Oroszlány történetét, legendáit elevenítette fel. Most már tudjuk: ezt jelenti a sétálószínház.

Hogyan lehet szóra bírni egy avar kori csontvázat? Esetleg egy néma barátot? – egy influenszernek semmi sem lehetetlen. Ilyen és ehhez hasonló, humorral fűszerezett és mégis ismeretterjesztő jeleneteket mutattak be a KaDarka Társulat színészei a város 12 pontján a Hunyadi iskola diákjainak. A szövegkönyv Forgács József tollából származik, aki maga is az iskola tanulója, később tanára volt.

Köszönjük "Oroszlány 70 éves város" ünnepi évünk keretében megvalósított programunkat Oroszlány Város Önkormányzatának és partnereinknek: Oroszlányi Barátainak Köre hölgyeinek, a Gresók pékségnek és Kulcsár Ambrus, vállalkozónak!